Az infláció hatása rád
Hogyan kezeld tudatosan, ne csak sodródj a körülményekkel!
2022.02.20-án kedden a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kijelentette, hogy az eddigi várakozásokkal ellentétben ( 2022-re 4-6% százalék közötti inflációs mértéket prognosztizáltak) a februári 8,5% -kal nem értük el a csúcsot és a következő hónapokban még magasabb értékekre számíthatunk.
„Az infláció elleni küzdelem hosszú út lesz, aminek még nem látni, hol lesz a vége.” - Virág Barnabás
Majd két napra rá, csütörtökön reggel arra ébred Európa, hogy Oroszország és Ukrajna háborúban áll egymással.
Épp, hogy fellélegeztünk a koronavírus által uralt 2 évből, aminek a valódi gazdasági hatásai még csak most kezdenek felszínre törni most pedig nézzünk szembe a kiszámíthatatlan mértékű pénzromlással és egy háborúval a szomszédunkban.
Engem két gyermekes édesanyaként úgy, hogy én is és a férjem is vállalkozók vagyunk ez az ingoványos gazdasági talaj nyomaszt. Aggódom a gyermekeink jövőjéért és szeretnék tudatos és felkészült lenni, ami a jelen pénzügyi döntéseinket illeti.
Könyvelőként éppen most térek vissza a munkaerő piacra a szülési szabadságomból, építem a vállalkozásom és megkezdem a közös munkát folyamatosan vállalkozókkal.
Belegondoltam, hogy ha számomra ijesztő, ami körülöttünk zajlik akkor a most kezdő vagy kisvállalkozók még nálam is bizonytalanabbnak érezhetik magukat.
Ezért szeretnélek segíteni titeket azzal, hogy megosztom veletek a meglátásaim, arról hogyan tudsz felkészült és tudatos lenni ilyen válságos időkben is.
Számolás
Az inflációval egyetlenegy dolgot tudunk tenni, hogy számolunk vele.
Röviden tekintsük át, hogy értsük miről van szó pontosan, hogy mi az az infláció.
Az infláció a pénz vásárlóértékének romlását jelenti. A meghatározásánál minden államnak megvan a saját fogyasztói kosara. Ebben a kosárban a különböző tételeknek az árváltozása mutatja az infláció mértékét.
A járvány idején bevezetett korlátozások jelentős hatással voltak a gazdaságra. Legegyszerűbb példája ennek, hogy a vírus miatt zárva voltak gyárak, állt a termelés, akadozott a szállítmányozás, ezért a keresletet nem tudta kielégíteni a kínálat.
A gazdaságba beáramlott pénz is gerjeszti az inflációt.
2021 év végén jött a bejelentés, hogy 19% százalékot emel a kormány a minimálbéren, illetve a járvány okozta károk enyhítésére osztott támogatások és az egyéb pénzosztás is mind-mind növelik a gazdaságban lévő pénzmennyiséget.
Nőnek az energiaárak az alapanyag árak, ami jelentős általános áremelkedést generál.
Az infláció mindenkire hatással van. Nőnek a bérek, nőnek a vállalkozások költségei, nőnek az árak – így a megemelt bérek már nem is érnek annyit mint azelőtt.
Mit tehetünk mi kisvállalkozók?
Ülj le, nézd át a terveid, nézd át a tervezett eredményeid és számolj.
Az az igazság, hogy ha terveztél előre bevételi célt, értékesített termék/szolgáltatás mennyiséget most mind át kell számolnod újra. Mert minden bizonnyal a te költségeid is nőnek és a te pénzed is kevesebbet ér.
Ahhoz, hogy ezt tisztán lásd menj végig a folyamataidon, ha van adatod korábbi évekről akkor hasonlítsd össze azokat a mostanival. Például: alapanyag ára, termék előállítási költsége, csomagolás díja, szállítás díja, egy szolgáltatásod előfizetésének a díja.
Számolj önköltséget és legyél kritikus. Költségeket mindig eltúlozva számolunk, hogy inkább kellemes meglepetés érjen. Számolj azzal, hogy a helyzet csak rosszabb lesz és minden egyes szinten még drágulhatnak a költségeid.
Most akkor mi a megoldás erre? Emeljek én is árat?
Bár én a számok embere vagyok, nem vagyok annak a híve, hogy ha 20% -ot drágultak a költségeim emelek én is 20% -ot és kvittek vagyunk. Mert a piac nem így működik. Ezzel neked is számolnod és tervezned kell.
Így a második lépés a Tervezés lesz.
Számolás után, tervezz majd számolj újra és tervezz újra. Komolyan mondom.
Tervezés
Kaptál egy képet arról, hogy áll a vállalkozásod. Mielőtt árat emelsz, nézd végig a terméked/szolgáltatásod palettáján, hogy tudsz-e szűkíteni, változtatni, hatékonyabbá tenni bármit. Ha van olyan, amin nincs akkora haszon biztos, hogy árulnod kell? Vedd sorra a kiadásaid van-e lehetőség valahol a csökkentésre.
Tervezned kell azzal, hogy az infláció és a háború híre nem csak rád van hatással, hanem a vásárlóidra is. Ilyen kételyekkel teli időszakokban teljesen megváltozik a fogyasztói magatartás. A legtöbb ember körültekintőbben vásárol ilyenkor ezért attól függően, hogy milyen vállalkozásod van, tervezned kell vele, hogy a vásárlóid fejében is más állapot van most.
Duplán átgondoljuk a költekezést és a szükségességét egy-egy vásárlásnak, ezért sem szerencsés, ha az egyetlen eszközöd az áremelés. Elijeszthet potenciális vevőket.
Tudtad, hogy a háború hírére egy nap alatt több mint 10 forintot gyengült a forint árfolyama az euróval szemben?
Tervezz az árfolyamok kiszámíthatatlan és nagy mértékű ingadozásával! Ha van külföldről bevételed vagy kiadásod legyen digitális pénztárcád (PayPal, Wise) amiről rendezed ezeket a tranzakciókat így nem számít fel neked minden alkalommal kénye-kedve szerint bankköltséget a számlavezető bankod és nyeli be az árfolyamkülönbséget!
Néhány szempont
ami gondolatébresztő, vizsgáld a saját vállalkozásodra szabva ezeket a kérdéseket:
A vállalkozásod bevétel szerző képességére milyen hatással van a gazdasági környezet?
A tevékenységedet milyen irányba befolyásolja a vásárlóid általános bizonytalanság érzete?
Az alapanyag, szolgáltatások drágulása milyen hatással van a költségeidre?
A munkatársaid és partner kapcsolataid rendben vannak? Ki tudod gazdálkodni megfelelően a hozzájuk kapcsolható költségeid?
Szükséges felül vizsgálni a marketing tervedet is a fogyasztói légkör miatt?
Van külföldről érkező bevételed vagy külföldi partnereid? A forint árfolyam változását figyelemmel kíséred?
Változik a profit, haszon mértéke a vállalkozásodban?
Hogyan tudsz árat emelni, hogyan fogod kommunikálni és milyen mértékű, intenzitású áremelésre van szükség?
Türelem
Legyél türelmes. Szánj időt a tervezésre és a számolásra. Figyeld a gazdasági környezetet, a versenytársaid és a célközönséged.
Csökkenhet a vásárlási kedv mivel az emberek megfontoltabbak a kiadásaikkal ami teljesen érthető reakció de valószínű ez rövid távon is optimalizálódni fog. Szóval türelem.
Türelem kell ahhoz is, hogy megalapozott döntéseket hozz. Lehet, hogy a terveid lassabb ütemben fognak megvalósulni. Lehet, hogy az idei évre tervezett növekedés elmarad és ez rendben van.
De ne add fel! Ha hiszel magadban, szereted amit csinálsz és értéket teremtesz általa semmiképp nem kell eldobnod magadtól, de a vállalkozások tudatos jelenlétet és döntéseket igényelnek.
Az elmúlt néhány évben a dagály sok hajót megemelt most egy komplikáltabb időszaknak nézünk elébe!
Kitartásra, bizalomra és tudatos döntésekre lesz most szükség!
Sok sikert kívánok neked!